Halolaj, az Omega-3 egyik legjobb forrása

Hogyan lehetnek hasznunkra az étrend-kiegészítők?

Sok évszázaddal ezelőtt a különböző zsiradékokat az emberiség nagy becsben tartotta. Habár nem rendelkeztek olyan fejlett kémiai és biológiai tudással, mint korunk emberei, mégis tapasztalataik azt mutatták, hogy bizonyos zsírok képesek növelni a teljesítményt, kevésbé fáradnak el és hatékonyabbak a vadászatban. Ma már tudományosan is be tudjuk bizonyítani, meg tudjuk magyarázni, hogy mi lehet ennek a megfigyelésnek az alapja. Életfolyamatainkhoz, mindennapi tevékenységeinkhez szükséges energiát a zsírból nyerjük ki.

Azonban az iparosodás mindent megváltoztatott: a gépekkel helyettesített munka kevesebb emberi erőt kíván, a fizikai munka visszaszorulóban van a modern társadalomban. És a számítógépek csak fokozzák ezt az állapotot: mindent el tudunk intézni, kényelmesen a karosszékben ülve: interneten vásárolunk, hivatalos ügyet intézünk vagy dolgozunk. Ez az új életmód gyökeresen megváltoztatta a tápanyagszükségleteinket: mivel lényegesen lecsökkent az energialeadásunk, így kénytelenek voltunk átállni egy energiaszegényebb táplálkozásra. Ma már a telített zsírok helyett a telítetlen zsírsavakat részesítjük előnyben. De más változások is történtek: műtrágyát használunk és rovarirtókat, mely során az emberi szervezet jóval kevesebb vitaminhoz és ásványi anyaghoz jut, mint régen. Ezzel párhuzamosan pedig több méreganyag jut be a szervezetbe. A zöldségeket és gyümölcsöket ma már nem akkor szedik le, mikor megértek, hanem jóval korábban, mert így jobban bírják a szállítást. Így azonban nagyon sok káros anyag marad bennük valamint hasznos anyag tartalmuk sem alakul ki a szokásos mértékben.

gyermek-halolaj

Sajnos így sokszor azt tapasztaljuk, hogy miközben a fejlett világban abszolút táplálékbőség van, tehát minden élelmiszerhez bármikor hozzájuthatunk, mégis nagyon sok egyénnél jelentkezik a tápanyaghiányos állapot, sőt, egyre többen lesznek érzékenyek bizonyos alapvető tápanyagokra, például a tojásra, lisztre és a tejre. A szükséges tápanyagok bevitelét a természetes forrásokon kívül étrend-kiegészítők segítségével is biztosíthatjuk. Ilyen étrend-kiegészítők például a halolaj kapszulák, melyek fogyasztásával pótolhatjuk a szervezetünk egészséges működéséhez elengedhetetlen Omega-3 zsírsavakat.

A halolaj, mint omega-3 zsírsav forrás

Általános egészségi állapotunk és teljesítményünk megőrzéséhez szükségünk van a rendszeres Omega-3 bevitelre.Az édesvízi és tengeri halfélék, valamint a tenger gyümölcsei az Omega-3 zsírsavak legjobb forrásai közé tartoznak. Azok számára, akik nem fogyasztanak elegendő halfélét vagy a tenger gyümölcseit, indokolt lehet valamilyen táplálékkiegészítő fogyasztása a hiányzó tápanyag pótlására. Az egyik legjobb alternatívát a halolaj kapszula jelenti. 

A halolaj nagy mennyiségben tartalmazza az omega-3 zsírsavakat. Olyan tengeri és édesvízi halakból nyerik, melyek élőhelye a hideg víz - mint például a lazac, a makréla, a tonhal, a pisztráng, az óriás laposhal és a szardínia. Fontos tudni, hogy a halolaj gyorsan lebomlik a fény, a hő és a fémek hatására, ezért a halakat kifogásuk után minél gyorsabban el kell fogyasztanunk.

A halolaj tehát bővelkedik omega-3 zsírsavakban, de nemcsak EPA-t és DHA-t, hanem linolénsavat is tartalmaz, mely a szervezetben EPA-vá és DHA-vá alakul. Ezek a zsírsavak nélkülözhetetlenek a normális agyi működéshez, a megfelelő vérnyomáshoz és a gyors immunválaszhoz.

Az Omega-3 zsírsavak jótékony hatásai

Az Omega-3 zsírsavaknak minden sejtünk felépítésében szerepük van. Hozzájárulnak immunrendszerünk erősítéséhez, energiát termelnek és fokozzák a teljesítményt. Támogatják a szív, a tüdő és a vérerek egészséges működését.

Elősegítik a magzat fejlődését (a várandósság első trimeszterében különösen fontos az elegendő Omega-3 bevitel!), majd a növekedést kisgyermekkorban, gyermekkorban és a tinédzserkorban is. Segítséget nyújthat a trigliceridszint csökkentésében és csökkentheti az ischaemiás stroke kialakulásának kockázatát. Az Omega-3 zsírsavak egyike, a DHA az idegrendszer egyik fő alkotóeleme.

Figyeljünk oda az elegendő Omega-3 bevitelre!

 

Halolaj termékek ITT

GAL Halolaj Omega3 250ml3400mg

GAL Halolaj Omega3 250ml 3400mg

A GAL Halolaj Omega-3 jól hasznosuló, természetes formájában tartalmazza az omega-3 teljes spektrumát koncentráltan, természetes tokoferolokkal (E-vitamin) együtt.

Ár: 6132 Ft
Megnézem

Jutavit Omega-3 halolaj1200 mg + E-vitamin kapszula 100 db

Jutavit Omega-3 halolaj 1200 mg + E-vitamin kapszula 100 db

A JutaVit Omega-3 pro mélytengeri halolaj kapszula nagy mennyiségben tartalmaz többszörösen telítetlen EPA és DHA zsírsavakat.

Ár: 3295 Ft
Megnézem

GAL Omega-3 Ecolágyzselatin kapszula 60 db

GAL Omega-3 Eco lágyzselatin kapszula 60 db

Idegrendszer javítása, szív- és érrendszer javítása, gyulladások csökkentése, bőr és a haj egészségének megőrzése.

Ár: 5590 Ft
Megnézem
Újdonság

Caleido Halolajkoncentrátum gélkapszula 60 db

Caleido Halolaj koncentrátum gélkapszula 60 db

Kapszulánként 530 mg halolaj - 149 meg EPA- és 101 DHA-zsírsav tartalommal.

Ár: 2350 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!